Hoi An

A városka a Thu Bon folyó torkolatánál fekszik, négy kilométerre a tengerparttól. Ennek a blog bejegyzésnek tulajdonképpen úgy kellene kinéznie, hogy én leírom a véleményem, majd elolvassátok Anitáét. Teljesen másképp éltük meg az egészet.
Maga a város gyönyörű. Azon ritka kivételek közé tartozik, amelyeket minden háború megkímélt, így tele van ősrégi, bűbájos épületekkel, ami az egykori kikötő és kereskedelmi központ gazdagságáról tanúskodik. Másrészről viszont hat év alatt a világ legnagyobb turistacsapdájává alakították. A gyönyörű óvárosi részben minden házban van egy étterem, egy szálloda vagy egy ruha-és/vagy biszbasz bolt. Az emberek rémesen pofátlanok, ha arról van szó, hogy el kell adni valamit. Ráakaszkodnak az emberre és nem tágítanak, amíg el nem veszítjük a türelmünket, majd kiröhögnek, mert itt ha valaki elveszti a fejét (értsd ideges lesz), akkor elveszti az arcát, ezért alacsonyabb rendűnek tartják. Megtanultuk a vietnámi „Kopj le!” kifejezést is, bár még nem mertük használni.
Körülbelül 20 százalékkal drágább minden, mint Saigonban és nem nagyon lehet alkudozni. Azt meg végképp nem értik, hogy nekünk kelet-európaiaknak egyáltalán nem olcsó az árujuk.

Ennyit a panaszkodásról. Részemről a város nagyon unalmas volt, viszont egy nagyon jó főzőiskolába jártam. Olyan volt, mintha egy luxus szállodában nyaraltam volna. Csodálatos trópusi környezet, hibátlan ételek, felkészült, humoros oktatók.
Anita nagyon jól érezte magát. Lazított a szálloda medencéje mellett, vagy fotózott a gyönyörű utcákon. Az árusokon kívül mindenki fehérember volt. Sikerült kijutnia a tengerpartra is, ami állítólag álomszép, csakhogy mikor kivettem egy szabadnapot egész nap esett az eső, szóval nekem maradt végeérhetetlen rizsföldek látványa.
Hoi An felemás élményként marad meg nekem. Egyrészről sivatagban éreztem magam, a kaja sem volt fenomenális, és naggggyyyyyon sok turista lófrált minden fele. Viszont itt ettem először igazi street food-ot és végre megtanultam hogyan kell készíteni az északi pho-t (tészta levest). Alig vártam, hogy Hanoiba érjünk.