Search Results for:
Vietnámi palacsinta – banh xeo
Egyetem közepe felé, mikor már nagyjából mindenki megtalálta a fix albérletét, kezdtek divatba jönni a nem csak italozós esték. Ekkora már megjelent az az igény is, hogy együnk hozzá valamit. Szűkös apanázsunkból általában nem futotta különleges dolgokra, ezért többnyire bundáskenyeret, héjában sült krumplit, melegszendvicset vagy palacsintát készítettünk. Összedobtuk a hozzávalókat, ki olajat hozott, ki tojást, más pedig a lisztet.
Mikor azon gondolkodtam, hogy a legutóbbi házibulira mit készítsek, eszembe jutottak ezek az összejövetelek. Mégsem ezért készítettem vietnámi palacsintát, hanem mert érdekes, izgalmas, új ízhatású, mégis egyszerű.
Vietnámi harcsapaprikás kapros túrós csuszával
A meghökkentő címet András ihlette mikor megkérdeztem tőle, hogy ízlik az első étel, amit vietnámi tanulmányaim után készítettem itthon. Így mondta: finom nagyon, csak nehogy valaki azt higgye, hogy elb@$# harcsapaprikás kapros túrós csuszával.
Igazából nem értem, mire gondolt, mert a kapron és a harcsán kívül semmi hasonló nincsen benne. Na jó, esetleg annyi, hogy tésztával ettük. Rizstésztával. Egy kicsit alakítottam a recepten, mivel elfelejtettem friss kurkumát venni, és agyagedényem sincs itthon egyelőre, viszont szerencsére tökéletesen működik vaslábosban is.
Hoi An
A városka a Thu Bon folyó torkolatánál fekszik, négy kilométerre a tengerparttól. Ennek a blog bejegyzésnek tulajdonképpen úgy kellene kinéznie, hogy én leírom a véleményem, majd elolvassátok Anitáét. Teljesen másképp éltük meg az egészet.
Maga a város gyönyörű. Azon ritka kivételek közé tartozik, amelyeket minden háború megkímélt, így tele van ősrégi, bűbájos épületekkel, ami az egykori kikötő és kereskedelmi központ gazdagságáról tanúskodik. Másrészről viszont hat év alatt a világ legnagyobb turistacsapdájává alakították. A gyönyörű óvárosi részben minden házban van egy étterem, egy szálloda vagy egy ruha-és/vagy biszbasz bolt. Az emberek rémesen pofátlanok, ha arról van szó, hogy el kell adni valamit. Ráakaszkodnak az emberre és nem tágítanak, amíg el nem veszítjük a türelmünket, majd kiröhögnek, mert itt ha valaki elveszti a fejét (értsd ideges lesz), akkor elveszti az arcát, ezért alacsonyabb rendűnek tartják. Megtanultuk a vietnámi „Kopj le!” kifejezést is, bár még nem mertük használni.
Körülbelül 20 százalékkal drágább minden, mint Saigonban és nem nagyon lehet alkudozni. Azt meg végképp nem értik, hogy nekünk kelet-európaiaknak egyáltalán nem olcsó az árujuk.