A tojás story

A pho, amit ettem, kielégítette minden kívánságomat aznap estére. Legalábbis azt hittem. Mikor megérkeztem a szállásra, egy kicsivel több személyzet sürgött forgott a recepciónál, mint ahogy szokott, ráadásul úgy nézett ki, hogy az összes itt lakó turistatársam is lenn nyüzsög, éppen az asztalokat tologatták. WTF. Leültem egy székre netezni, de azonnal el kérték azt is. Indultam volna fel a szobámba, mikor elkezdték kihordani a kajákat. Atyaég! Mi van itt? A lépcsőig sem jutottam, máris invitáltak hogy üljek le. Értetlenül néztem körbe, de úgy tűnik, hogy mások is pont annyira meg voltak illetődve, mint én. Egymás után kerültek az asztalra a párolt zöldségek, főtt tojások, sült rákok, rákszirmok, zöldséges főtt csirke, rizstészta, frissen és kisütve is. Mikor már azt hittem semmi nem fér az asztalra, kihoztak még egy hatalmas fazék gőzölgő levest. Aztán gyakorlatilag kipakolták az összes sört a hűtőből, mindenki kapott egy negyed bögre borzalmas vörösbort, és végre kiderült mi folyik itt.
A főrecepciós kisasszonynak aznap volt a 21. születésnapja. Gondolom ez valami nagy dolog lehet, ha meghívták az egész személyzetet és az összes vendéget. Kapott egy tortát, majd elkezdődött a rituálé, ami nem tagadhatom, nagyon kedvemre való volt. Annyiból állt, hogy mindenki a kezébe fogta a poharát, majd elkezdtek kiabálni valami mondókát. A vietnámim még nem tökéletes, de úgy hangzott, mintha azt mondanák: vigyázz, kész, rajt. A rajtnál már tényleg kiabáltak és egyszerre összekoccintották a poharakat, majd nagyon gyorsan mindenki annyit ivott, amennyi egy szuszra belé fért. Ezt az este folyamán kb. ezerszer kellett megcsinálni. Hál’ istennek elfogyott a vörösbor, utána sörrel a kezünkben ordítoztunk. Mondanom sem kell, hogy egy pár pohár elfogyasztása után minden turistatársam levetkőzte a gátlásait és egymást túllicitálva próbáltunk meg kedvére tenni az ünnepeltnek (mivel az első pár alkalommal nem értettük mi történik, látszott rajta, hogy egy kicsit csalódott bennünk). Közben pedig ettünk. Igazi vietnámi házias ételeket. YESSSSSSS. Minden finom volt és nagyon kedvesek voltak, most először, mióta megérkeztem.
Gyakorlatilag kiszolgáltak minket. Egy kis tálkába szedtek mindenkinek a megfelelő sorrendben, majd mertek rá valami isteni tenger gyümölcsei levest, friss rákokkal és tintahalkarikákkal. Mikor elfogyott ez a fajta, hoztak csirkés utánpótlást. Gyakorlatilag folyamatosan újratöltötték a tányérokat és a poharakat. Az ünnepelt irányított mindent, élen járva az ivászatba és evészetben.
Megindult a beszélgetés is, főleg turisták egymást között. A személyzet vagy azon röhögött, hogy mennyire bénán eszünk, vagy az ivós játékot játszották, amibe nekünk is be kellett szállni. A lényeg, hogy végre egy kicsit sem éreztem magam egyedül. Hollandokkal, németekkel, és franciákkal osztozhattam meg az élményeimen, meg az övékén. Aztán eljött az a pillanat, amiről azt gondoltam soha nem fogom megtapasztalni.
A házigazda elkezdte osztogatni a főtt tojást. Közülünk, nem kért senki. Ki akar egy dupla vacsora után még főtt tojást is enni?! Aztán jött a meglepi: kacsaembrió volt bennük. Sokat hallottam már erről az ázsiai ínyencségről, láttam videókat bátor nyugatiakról, akik kipróbálták, és sokat gondolkodtam róla, hogy én megtenném-e. Az egész olyan bizarr. Megdermedve ültünk és bámultuk, hogyan falatozzák jóízűen szegénykéket. Feltörik a tetejét, pont, mintha lágy tojás evéshez készülődnének, majd kiszürcsölik a levet és elkezdik a tartalmát kikanalazni, miközben az egyes falatokat, sóval és borssal elkevert ízfokozóba mártogatják és mentát eszegetnek hozzá.
Be kell valljam, nem én voltam a legbátrabb, hanem az egyik holland. De a házigazda felkínálta, hogy egyek egy falatot az övéből, azt elfogadtam. Nos, főtt tojás íze volt. Csak kevéssé emlékeztetett az állaga arra, hogy egy kiskacsa is megfőtt a sárgájával együtt. Ezért vettem egyet én is. Feltörtem, kiszürcsöltem a levet és belemerítettem a kanalamat. Sokk!!! Az én kiskacsám egészen kifejlett állapotban volt már, egy az egyben a feje volt a kanalamban. Akkor már nem csinálhattam vissza, mély levegőt vettem, behunytam a szemem és megpróbáltam visszafojtani az undoromat. Meglepetésemre, teljesen puha volt, nem kellett ropogtatnom a kis koponyáját, és ennek is főtt tojás íze volt.
Rászokni nem fogok, de ezt is kihúzhatom a listámról. Másnap találkoztam életem séfjével.