Search Results for:
Ben Thran piac
Kezdek beleszokni az itteni őrületbe. Persze nem a korán kelésbe, ezért szinte szaladtam, hogy odaérjek a piachoz, ahol egy ismeretlen várt rám a főzőiskolából, elvileg. A tegnapi tapasztalataimból kiindulva nem lehettem biztos benne, mivel az előző suliban nem regisztrálták a foglalásomat, de azt is tudtam, hogy nem szabad elkésnem, mert füstbe mehet az egész. Kóvályogva a fáradságtól, útközben a méltán híres vietnámi szendvicset (báhn mi) majszolva rohantam. Bizonyosan őrültnek néztek, ahogy csatakosan, bazi nagy hátizsákkal a hátamon, szendviccsel a számban ugrálom át az utamba kerülő akadályokat. Riksásokat, motorosokat, árusokat, járókelőket kerülgetek. Itt amúgy is csak a turisták sétálnak, ők is megfontoltan, a hőség miatt.
De megcsináltam. Már csak a helyes bejáratot kellett megtalálnom. Mákomra pont a legközelebbi volt a találkozópont. Körbepillantottam, de nem láttam senki olyat, aki rám várt volna. Esküszöm csak két percet késtem.
Aztán észrevettem egy csinos vietnámi férfit, akinek névjegytábla volt az ingjén. Nem szoktam ilyet csinálni, de leszólítottam. Amint odafordult hozzám már azt is láttam, hogy a főzőiskola neve van a táblácskáján. Jeee.
Szóval ő Mr. Phuong. Kedves, okos, vicces és csipetnyivel sem jobb az angolja, mint az enyém. Tökéletes párosítás. Elindultunk.
A piac amúgy is a gyengém, de itt aztán minden van, amitől beindul a fantáziám. Halak, húsok, belsőségek, fűszernövények, zöldségek befogadhatatlan változatosságban. Egyetlen szó jut eszembe róla: mennyország. Pedig akkor még az ételes standokat nem is vettem észre.
Persze van itt is turista csapda, ruha és bóvli árudák formájában, de a helyiek is idejárnak. Köztük sok séf. Phuong szerint azért, mert nagyon friss az áru. A halakat hajnali kettő körül szerzik be a nagybaniról, aztán rohannak vele ide, elkezdik feldolgozni őket, hogy amelyiket nem viszik el élve, az se menjen kárba. Az árusok guggolnak a kis, csempézett platóikon, beszélgetnek, közben halat pucolnak, békát vagdosnak vagy éppen a vevőkkel alkudoznak. Külön szekciója van az édesvízi és a tengeri halaknak. Kagyló hegyek állnak mindenféle méretben és formában, csigák és tarisznyarákok várják csinos kis sorokba rendezve sorsukat.
Áttértünk a zöldségekre, vezetőm alibiből vett néhány fokhagymát. Sokat magyarázott mindenféléről. Nyilván nem voltam állapotban. Azt hittem, hogy ha látom élőben a sokféle fűszernövényt és valaki elmagyarázza, hogy melyik micsoda, akkor szakértő leszek. Hát nem. Szerintem nem vagyok egyedül azzal, hogy sok mindent odaadnék egy színes-szagos kézikönyvért, aminek a segítségével meg lehet különböztetni őket egymástól. A nehézségek érzékeltetése végett: csak mentából 6 félét használnak, és a lila kivételével mind ugyanúgy néz ki. Azért sokat tanultam.
Az iskola nagyon kellemes meglepetés volt. Pont úgy nézett ki, mint a honlapjukon. Tiszta, rendezett, a berendezés és a felszerelés jó minőségű. Minden elő volt készítve a főzéshez, ami egy kicsit csalódás volt, mert imádok aprítani, zöldséget pucolni és húst nyiszitelni. De mivel három fogást készítettünk el, tulajdonképpen nem lett volna idő rá. Megértem. A főzéssel nem untatnék senkit, legyen elég annyi, hogy egy nagyon kellemes ausztrál házaspárral próbálkoztunk együtt.
Nincs sok szerencsém a vietnámi kajákkal, ugyanis sikerült ismét leforráznom magam a forró olajjal. Megérte, mert nagyon finom lett minden. Bónuszként, kedvenc séfem randira hívott.
Utazás, és az első benyomások
Első
Nem fárasztok senkit az utazás viszontagságaival, ezzel jár. Hála a jól előkészített megérkezésnek, simán ment a szállodához való megérkezés is. Bosszantó, hogy egy kicsit többet fizettem mindenért, de megérte, hogy nem kellett túl sokat gondolkodnom olyan fáradtan, amilyen csak akkor lehet az ember, mikor másfél napot utazik, hét időzónán át.
A második nap már egy kicsit érdekesebbre sikeredett. Emailben lefoglaltam egy főzőkurzust, de valami fatális félreértés következtében úgy tűnik mégsem. Plusz a taxisofőr nem tudta, hol van a megadott cím, ezért késtem 10 percet, ami úgy tűnik elég volt ahhoz, hogy ne csatlakozhassak a csoporthoz. Sebaj, foglaltam egyet szerdára, elkérték előre a pénzt, tehát mindenképpen ott leszek. Cserébe viszont a kedves recepciós elintézett nekem egy olcsó fuvart vissza a városba, robogón.
Gondolom mindenkinek van egy kép a fejében Kínáról, amint ezer meg ezer bicikli hömpölyög az utcákon. Nos, Saigonra pontosan ez a kép jellemző, azzal a kivétellel, hogy itt robogók árasztják el a várost.
Folyóhoz hasonlítani a forgalmat egyáltalán nem eufemizmus. Jelentem, másfél nap alatt sikerült mesterré válnom az utcán való átkelésben. Nem kis dolog, ha valaki egyszer is átérzi azt a kétségbeesést, ami a járda szélén fogja el az embert, tudván, hogy mindenképp át kell jutnia a túloldalra, de szeretné el is mesélni a végén, hogy megtette. Ahhoz tudnám hasonlítani, mikor Indiana Jones, Az utolsó keresztes lovag című epizódban, behunyja a szemét és belelép a szakadékba, majd kiderül, hogy szilárd talaj van a lába alatt. Nem mondom, hogy csukja be a szemét az ember, de tök mindegy, hogy figyel vagy sem, úgy is csak az számít, hogy lassú, egyenletes tempóban, egyenesen kell menni, egészen addig, amíg kikerülünk az örvényből. Ki fognak kerülni, bár igazán félelmetes.
Nem is ragozom tovább a robogó helyzetet, azt hiszem minden útikönyv és leírás ezzel kezdődik. Csak még annyit, hogy van egy Attila tipusú motor, ami elég érdekes, és ha sikerül kifognom egy bennfentest, akkor meg fogom kérdezni, hogy ez hogyan jött.