Category Archives: Blog

Egy éves a Funky Pho!

Egy nappal a munka ünnepe és két nappal kislányunk, Emma második szülinapja után pénteken, azaz május 2-án volt a Funky Pho egy éves.

DSC_0081

Sok nagy projektet vezettünk már le korábbi életünkben, de visszatekintve az elmúlt egy évre ez volt eddig messze a legembertpróbálóbb, legstresszesebb, ugyanakkor a legtöbb örömet adó is mind közül.

egy éves a Funky Pho

Mert úgy látszik, kezd működni a történet: talpra állt és már a saját lábán kezd járni. Komoly séf urak járnak hozzánk, díjakat nyerünk és már a számok sem mutatnak olyan rosszul. Viszont két olyan dolognak örülünk a leginkább, ami a vérprofi, tapasztalt rókáknak is a legtöbb fejtörést okozza: egyrészt összeállt egy nagyon elkötelezett csapat, nulla fluktuációval, ami az egész motorjának tekinthető, másrészt pedig kialakult egy olyan vendégkör, akikkel egyszerűen jó egy légtérben lenni. Így, habár mostanában már kevesebb időt töltünk bent, azt bármikor nagyon nagy örömmel tesszük.

Az első évünket ez a funky infografika próbálja összefoglalni:

funky pho infografika -  első év

funky pho infografika – első év

Köszönettel, üdvözlettel:

Éva & András

Ramen-ya a Funky Pho-ben

Funky Ramen a heti ajánlatunk immár második hete. A sok kisebb egyenetlenség ellenére végül sikerült kikerekíteni a történetet és igazán finom Funkys különlegességet kóstolhattok péntekig.

Inspirált minket az a hat hónap, amit a gyönyörű szigetországban töltöttünk, de nem titkoljuk, hogy a zseniális David Chang Momofukuja és az Ivan Ramen lenyűgöző története mind hatottak ránk.

Chef Tibi igazán kitett magáért, mert tonkotsu ramen kategóriában olyan újdonságot alkotott csirkéből és sertésből, amit bizton állíthatunk, máshol nem kóstolhattok.

A ramennek már a története is érdekes. Kínai eredetű, mint szinte minden a világon :) de annyira japán lett, hogy inkább így ismeri a világ. Alap étel, amit szinte minden nap mindenki fogyaszt, főleg mióta a zacskós változatot feltalálták. Az alapkategóriák kialakulása után és közben létrejöttek a kultikus helyek, hiszen szinte minden ramen-yaban saját recept van.

Ami nem annyira köztudott, az az, hogy mindig is gyorskajának, vagyis alacsony minőségű táplálékforrásnak tartották hazájában. Egészen az új évezred beköszöntéig, mikor is a magyar gasztroforradalom elérte Tokyót ( :) ) és létrejöttek olyan helyek, ahol elkezdték átgondolni, hogy miért is ne lehetne elkészíteni minőségi alapanyagokból megfelelő technikával. Így születtek meg az új kultikus helyek és egy új legenda. Aztán jöttek az amerikaiak és bebizonyították, hogy nem csak japán ember tud jó rament főzni. Jött David Chang a Momofukuval New Yorkban és ami még nála is nagyobbat szólt: egy long islandi srác Tokyóban megnyitotta a saját ramenezőjét, amit a legjobbnak választott a japán gaszroszakma. Soha gaijin nem ért el ekkora sikereket az országban.

Nos, mi megalkottuk a sajátunkat és büszkék vagyunk rá. Az ihletett állapot pedig tovább inspirált minket és elhatároztuk, hogy jövő héten egy másik japán klasszikust készítünk, az udont.

Most kezdődik újra

Ahogy a Player.hu mondta rólunk: “Ők is ismerik a Bundesliga-igazságot, azaz a tegnap sikereiből nem lehet megélni, úgyhogy az év elején nyomtak egy nagy redizájnt a kínálatukra. ”

A tavaly májusi nyitás óta eltelt tíz hosszú hónap és ki sem látszottunk a munkából. Szerencsére ez ezentúl sem lesz másként, viszont vége az étterem nyitás első fázisának és következik a finomhangolás.

Ha ezt a bejegyzést olvasod, akkor már biztos forrásból tudod, hogy elindult végre a honlapunk. Rengeteget dolgoztunk rajra és még koránt sem értünk a végére, de már csak apró finomítgatások vannak hátra. A blog és a recepttár viszont ezennel újra indul, így ha érdekelnek az insider infók és egyéb történések, fincsi ételeink receptjeiről nem is beszélve, akkor gyere vissza időnként és olvasgass minket!

Most egy kis évértékelés következik időben visszafelé, hogy ne legyen olyan unalmas.

Január elejétől kiegészült az étlapunk. Új állandó ételeink lettek, mint például a banh xeo – kókusztejes rizspalacsinta sertéscsászárral, vagy anélkül csak zöldégekkel, ha vega vagy. Yakitori – csirke szív és máj nyárson teriyaki szósszal, jázmin rizzsel. Mandu – koreai húsos- vagy zöldséges táska, fekete rizsecetes mártogatóssal.

Új söreink lettek az ország legjobb kézműves főzdéiből (Angry Beast, No Hop Limit és a Razzia) és januártól három féle, speciálisan nekünk szelektált  bort is találtok nálunk.

Továbbra is ezerrel nyomjuk a jobbnál jobb heti ajánlatokat. Ennek során sokat kalandozunk Koreában, de jártunk már Mongóliában, Indonéziában és Japánban is.

Kiegészült csapat is: a filmrendező wanna-be, a trombitás, a focista, a politológus, a közgazdász és az újságíró mellé beválogattunk egy japánul folyékonyan beszélő bölcsész lányt is, Lucát. Fogadjátok szeretettel!

Chef Tibinek szakácskönyve jelent meg novemberben, egyelőre nem távol-kelet témában, de a magyaros szakácskönyv piacon az eddigi legjobb. Meg is vásárolhatjátok nálunk, kedvezménnyel.

Októberben megnyertük a Gault & Millau étterem kalauz Év legjobb street-food-ja díját, ami az éttermek Oscarja kis hazánkban, ezért rém büszkék vagyunk rá.

Gault Millau

Nyáron a szemközti parkolóban ki lehetett ülni a Funky Pho napernyői alá. Elég sok forró napot vészeltünk itt át és idénre is tervezzük már az Open Airt, egy kicsit felturbózva.

Most kb. ennyi, de ezentúl sok fontos tudnivalóról és a velünk történt izgalmas dolgokról olvashattok itt.