Food Show és a pho

Barátnőm kérdezte milyen az, két óránként felkelni éjszaka (valószínűleg fogzik). Akkor nem tudtam mit mondani, de ma eszembe jutott, olyan, mint amikor másnaposan már elmúlik a rosszullét és a fejfájás, csak a fáradtság marad, de még nem feküdhetsz le. Na, ilyen érzés napokon (2 hét) keresztül két óránként fél órát aludni. Túl lehet élni, de zombi lesz az ember, gondolkodásra, alkotásra képtelen állapot. Ez hát az egyik oka a késedelmes beszámolónak. De ami késik nem múlik.

Óriási volt. Mindenkinek köszönjük, aki eljött, kóstolt. És köszönöm a sok segítséget Tibitől és a sógoromtól.

A Food Show nem csak arról a három óráról szólt, amit a leves felszolgálásával töltöttünk. A projekt számunkra már nyár közepén megkezdődött, mert bár sokszor főztünk már nagyobb társaságnak, de 80 főre még soha. A Restaurant Day-en gyakorlatoztunk, de ott is „csak” 40 főre készültünk. Megjegyzem a következőre is gőzerővel készülünk, csak most nem a lakásunkban.

Szóval terveztünk, számítgattunk miből mennyi kell. Aztán a legnagyobb gondot az jelentette, hogy honnan szerzünk akkora lábost, hogy elég legyen a lé. A Gastropolis főzőiskola oldotta meg a helyzetet. Bár nem két 18 literes lábost kaptunk, hanem egy 50 literest. A főzés maga is a Gastropolis-ban volt. Kicsi Vu és Mandula Sarok szorgoskodott még velünk. Jó volt a hangulat, de 80 főre nem két perc elkészülni. Mire például Kicsi Vu meghámozott, feldarabolt mindent…. Aztán meg az az ipari botmixer

Nos, nekünk is az jelentette a gondot, hogy az ötven literes lábos egyszerűen kezelhetetlenül nagy. Két ember kell hozzá, hogy mozgassa. Hál’ istennek a sógorom mindenben a segítségemre volt. Tulajdonképpen azt csináltam, amire titokban mindenki vágyik: irányítottam, hogy mi történjen, de babával a kezemben „csak” ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Miután elkészültünk az alaplével a szállítás jelentett kihívást, bár Csanádi Peti papája, a sógorom és a végszóra befutott zuram ezt is megoldották. A szereplés előtti délelőttöt pedig mi töltöttük szeleteléssel: Én, a sógorom és a Tibi. Anyám vigyázott babára, András bevásárló körútra szalad az elmaradt dolgokért.

Had’ mondjam el, hogy 5 kiló felsál hajszálvékonyra szeletelése 3 órát tartott a két fiúnak. Én ezalatt foglalkoztam a zöldségekkel, majd felváltva a rizstészta előfőzésével. Igazából minden flottul ment, az izgalmat leszámítva. Lámpaláz, lámpaláz, lámpaláz. Egyszer azon izgultam, hogy elég lesz-e, aztán azon, hogy sok lesz, aztán azon, hogy jönnek-e, de néha azon is, hogy ízlik-e majd. Nyeh, ilyen ez a popszakma.

A helyszínre érve két dologra nem számítottam. Az egyik a rengeteg érdeklődő, a másik, hogy nem igazán működik a villanytűzhely. Mire megmelegedett a leves, már olyan hosszú sor volt, hogy azt hittem a földszinten van a vége. Oké. Aztán csak felforrt és megindult a kiszolgálás. Tényleg nagyszerű élmény volt. Végre azt csinálhattam, amit már 4 éve tervezgetek: pho-vel kínálom az embereket.
Remek triót alkottunk Kísérleti konyha lecsó sushijával és Mandula Sarok poharas Rákóczi túrósával. Élmény volt az egész úgy ahogy volt, na. Jó volt a szervezés is, köszi Csanádi Peti és Dining Guide, és hát tudom, hogy nyálas, de nagyon jó volt a közönség is.