Kávé

Vietnámban szeretik a kávét. Saigonban állítólag ugyanolyan a kávéházi kultúra, mint nálunk. Rengeteg kávézó van, amelyek manapság már nagyon hasonlítanak a mieinkre. Sajnálom, hogy még nem tartanak ott a fejlődésben, hogy a hagyományokat értéknek könyveljék el, kíváncsi lettem volna milyen egy tradicionális kávéház.
De a kávé az isteni. Két alapvető formája létezik: forró kávé cukrozott, sűrített tejjel (white coffee), és ugyanez, rengeteg jéggel, hosszú pohárban, szívószállal. Lehet sűrített tej nélkül kérni, de ha olyan helyre téved az ember, ahol nem nagyon jár turista, akkor ezt a kívánságot egyszerűen nem értik. Ha sikerül elmagyarázni pantomim formájában, akkor pedig kiröhögik az embert. Természetesen a háta mögött.
Ez is szigorúan hozzátartozik a vietnámi lét elviseléséhez. Alapvetően nem jókedvű emberek, állandóan úgy mászkálnak, mintha fájna nekik valami, különösen ha kérek tőlük valamit. Ha sikerül átverniük, akkor megeresztenek egy mosolyt. A fiatalokat viszont rajta lehet kapni, hogy humoruknál vannak. Többnyire a fenti formában, egymás között röhigcsélnek a kárunkra, de ha elég jól tudnak angolul, akkor szemtől szembe is megeresztenek egy-két viccet, melyek elég találóak.
Egyébként sem sikerült még megértenem a néplélek állapotát. Nagy a szegénység, kicsi a kereset és az infláció miatt nagy a drágaság. Viszont ez nem magyarázza meg a korlátlan pofátlanságot. Példa: vettem vizet. Pár nap után az ember rájön, hogy az alapvető dolgok mennyit érnek, ezért ha magasabb árat kérnek valamiért, lehet alkudozni, és általában oda is adják olcsóbban. Nos, egy utcai standnál megkérdeztem mennyi a víz, és automatikusan a jó árat mondták. Odaadtam egy nagyobb címletű bankjegyet, a visszaadással nem játszadoznak. Viszont megláttam a zsebkendőket és eszembe jutott, hogy fogyóban van. Kértem is rögtön három csomaggal, feltételeztem, hogy szintén korrekt árat kapok. Hát nem. A nő a kezembe nyomott még egy csomaggal, gondoltam milyen kedves, hogy ajándékba ad egyet, majd elkezdett magyarázni valamit. Nem értettem, ezért megkért egy vietnámi fickót, hogy fordítson. Csak annyit mondott, hogy pont annyiba kerül, amennyit adtam. Ahan. Ha nem egyeztünk meg előre és a kezemben van az áru, már nincs apelláta, el kell fogadni a vereséget. Jó tanács: mindig, ismétlem mindig kérdezzük meg az árat előre. Ha kell alkudjunk, de ne feltételezzük, hogy korrekt módon járnak el, mert nem.

Tulajdonképpen a kávéról szerettem volna kicsit beszélni, mert szabadidőm elég nagy részét kávéházakban töltöm. Egy óra mászkálást a negyven fokban kb. másfél óra alatt lehet kiheverni, amennyiben legalább ventillátor van. Nem vagyok nagy barátja a légkondinak, még ilyen körülmények között sem. Eddig általában kávét iszogattam, egyrészt mivel szeretem, másrészt mert az idő nagyon álmosító. Nagyon szeretem, hogy van egy fajta intenzív mogyoró íze neki. A sűrített tej édességéhez is hozzá lehet szokni, és kiválóan tompítja a kávé harsságát. Amennyiben tényleg meleg van, és pont nem fáj az ember torka (ha ennyi hűtött cuccot iszok, ez óhatatlan), akkor muszáj jéggel kérni. Pár perc alatt erősen olvadásnak indul, ami hígítja ugyan egy kicsit, de az édességet is beállítja és nagyon hűsítő. A helyiek is leginkább így fogyasztják. Aztán ott vannak a gyümölcslevek, amelyek külön fejezetet érdemelnének. Minden elképzelhető gyümölcsből és zöldségből, és azok kombinációjából készítenek egy fajta smoothie-t. Általában jéggel turmixolják össze, és ebben az esetben nem szentségtörés cukor nélkül kérni. Ha viszont jég nélkül kérjük, akkor harminc százalékkal többe kerül, ami okozhat meglepetést. Olyan ez, mint az apró betűs rész a tájékoztatókban.
A következő napom egy kicsit izgalmasabban telt, kedvenc séfem motorozni vitt.